Versfaünnep

Kedvesnél kerti menedzserbetegség van kialakulóban. De a kert újra és újra közli vele, hogy őt nem lehet gyorsan és hatékonyan megcsinálni, elintézni, rendbe szedni, végére járni. Mindennek kőbe vésett ideje és törvénye van. Kedves mintha megérezte volna a tőle független létező időtényező súlyát.

Nemrég lekéste a tavaszi napfordulót, néhány nappal később talált rá és kezdett el olvasni a humuszpreparátumos, szarvasmarhaszarvas tudnivalókról. A következő tavaszi napfordulóig lesz elég ideje okosodni a témában és beszerezni a hozzávalókat, de ezekben az esetekben a kert már többször feltette neki a kérdést, hogy meddig tart egy kedvesélet?

Ígyhát még ebben a villanásnyi földi létben gyorsan sütit kellett enni. De a cukrászdát húsvét hétfőn ZÁRVA találta. Ilyen sokkos állapotban nem volt más hátra, beljebb kellett somfordálni az emberlakta részek felé.

Nem bánta meg! Ilyet még nem látott. Színes versfák nőttek mindenfelé. Egyiktől a másikig szaladt, sorban haladt, majd egymás után csak a pirosakból olvasott, aztán a kékekből, aztán azokból választott, ahová a nap odasütött, végül leült messzebb, hogy egyszerre nézve őket, csak úgy a távolból, gyönyörködjön bennük.

Olyan ujjongó és ihletett hangulatba került, hogy rögvest papírra vetette első költeményét, melyet cseppet sem szerénykedve, a kerítésen, mintegy beolvasztott a nívós felhozatalba. Reméli, hogy Attila, Miklós és az Emberiség meg tud ezért bocsátani neki.